KÓDEX

Home

Szalon kódex

Kedves Vendégeink!

 

Kérünk benneteket, hogy legyetek tekintettel a stúdióba érkező vendég társaitokra és családjaikra valamint az itt dolgozókra és családtagjaira.

Amennyiben köhögtök, lázasak vagytok, fertőző betegségetek van (hányás, hasmenés) vagy influenzás megbetegedésben szenvedtek feltétlenül mondjátok le az időpontokat és kérjetek helyette másikat.

Higgyétek el mindannyian nagyon hálásak leszünk érte. 

 

Időpont módosítás, lemondás menete

 

Ezúton szeretnénk tájékoztatni benneteket, hogy az időpontotokat az alábbi módokon tudjátok lemondani és módosítani.

Természetesen időpont módosításra van lehetőség az alábbiakban felsoroltak szerint:

Délelőtti időpontnál kérjük, hogy az azt megelőző napon 17 óráig jelezzétek módosítási szándékotokat

Délutáni időpontnál pedig az adott napon 9 óráig

Betegség esetén az időponttól függetlenül az adott nap reggelén is van lehetőség módosításra

A kezelések időpontjának lemondására 24 órával az adott időpont előtt van lehetőség.  (Ez ránk is vonatkozik.)

Abban az esetben, ha ezen az időponton túl vagy egyáltalán nem mondjátok le a kezelést, a meghiúsult szolgáltatás díjának 50%-a a következő igénybe vett szolgáltatás árával együtt fizetendő

Ha mi mondjuk le az előre egyeztetett időpontot, akkor a következő alkalommal a szolgáltatási díj 50%-kal csökkentett árát kell csak fizetni.

 

Késés:

 

Kérünk benneteket, ha látjátok, hogy késni fogtok ezt jelezzétek felénk. Ha 15 percnél többet késtek sajnos nem áll módunkban megszépíteni benneteket, mert nem végeznénk időben így az utánatok következő vendég idejéből rabolnánk el, ilyenkor új időpontot egyeztetünk Veletek.

 

Köszönjük, hogy elolvastad és ezen apró szabályok betartásával segíted munkánkat.

A Beauty Bar csapat

Az egészséges barnulás alapszabályai:

Nem szoláriumozhatnak azok a személyek, akik:

18 évnél fiatalabbak; szeplősödésre hajlamosak, a természetes vörös hajúak, a bőrükön rendellenesen elszíneződött anyajegyet viselők, akik a testükön 16 db 2 mm-es vagy annál nagyobb átmérőjű anyajegyet viselnek.

A típusos (szabálytalan alakú, 5 mm-nél nagyobb átmérőjű, különböző színezetű, szabálytalan szélű) anyajeggyel rendelkeznek. – Bizonytalan esetben kérjen orvosi tanácsot.

Egyáltalán nem tudnak lebarnulni, vagy nem tudnak leégés nélkül lebarnulni a napon, illetve akik napleégéstől szenvednek.

Könnyen leégnek a napon, vagy akik gyerekkorukban többször súlyosan leégtek a napon.

A bőrrákos, vagy korábban bőrrákban szenvedők, illetve a bőrrákra hajlamosak;

Akiknek közvetlen hozzátartozójuk melanómában, szenved;

A fényérzékenységgel járó betegségben szenvedők, és a fényérzékenyítő gyógyszereket fogyasztók.

Előkészületek a szoláriumozás előtt

1. pont

Ha órákkal az UV kezelés után bőrpír fordul elő, be kell szüntetni a további kezeléseket és egy hét szünet után szabad újrakezdeni a kezelési menetrend elejétől.

2. pont

Ha első használat után két napon belül váratlan mellékhatások keletkeznek, pl. viszket a bőre, akkor a további kezelések előtt kérje ki orvos tanácsát.

3. pont

A személyzetnek tanácsot kell adnia a vendégek számára a mesterséges barnítás idejére, ütemezésére, az egy év alatt végezhető kezelések számára vonatkozóan az UV sugárzók jellegétől és a bőrtípustól függően.

4. pont

Tilos a szolárium készülék használata, ha az időkapcsoló meghibásodott vagy a szűrő törött, hiányzik.

5. pont

Az üzemelő szolárium környezetében csak a felhasználók tartózkodhatnak, egyéb személyek, különösen gyerek jelenléte tilos!

Biztonsági utasítások

1. pont

Mindig viselje a kapott szemüveget! A kontaktlencse és a napszemüveg nem helyettesíti a védőszemüveget.

2. pont

Jóval a szoláriumozás előtt távolítsa el a kozmetikumokat és ne használjon napozó krémet vagy barnulást gyorsító termékeket.

3. pont

Az égési állapotot ronthatja vagy bizonyos gyógyszerek mellékhatását fokozhatja az ultraibolya sugárzás. Kétség esetén kérjen orvosi tanácsot.

4. pont

Tartson legalább 48 óra szünetet az első két szolárium kezelés között.

5. pont

Ne napozzon és ne szoláriumozzon ugyanazon a napon.

6. pont

Tartsa be az ajánlott napozási menetrendet (gyakoriság, időtartam, szünetek, egy éven belüli besugárzások száma, távoltartás az UV lámpáktól).

7. pont

Forduljon orvoshoz, ha ismétlődő kinövések vagy fájdalmas tünetek keletkeznek a bőrén, vagy amennyiben a festékes anyajegyek megváltoznak.

8. pont

Védje az UV sugárzástól olyan érzékeny testrészeket, mint például sebhelyek, tetoválások, nemi szervek.

Vegye figyelembe:

1. pont

- A Napból és a szolárium berendezéséből származó ultraibolya sugárzás bőr- és szemsérülést okozhat, amely visszafordíthatatlan lehet. Ezek a biológiai hatások a sugárzás minőségétől (UV-A, UV-B), erősségétől és az egyén bőr érzékenységétől is függnek

2. pont

- A túlzott UV sugárzás a bőr leégését okozhatja. A Napból vagy a szolárium berendezéséből származó túl gyakori ultraibolya sugárzás a bőr korai öregedését okozhatja és megnöveli a különböző bőrrák fajták kialakulásának kockázatát. A kockázat fokozódik az UV kezelések számával. Az ifjú korban elszenvedett besugárzások megnövelik a későbbi bőrrákosodás kockázatát.

3. pont

- Ha nem védi a szemét megfelelően, a túlzott UV sugárzás hatására szembegyulladás következhet be és megsérülhet a retina. A sokszor ismétlődő ultraibolya sugárzás szürkehályogot okozhat.

4. pont

- Kifejezetten egyéni érzékenység vagy UV sugárzásra való allergiás reakció esetén a kezelés megkezdése előtt kérje orvos tanácsát.